James "007" Bond

A világ leghíresebb brit titkosügynöke, a 007-es nem lenne más, mint egy érzéketlen dugógép, aki először lő, aztán kérdez?

Nemrégiben arra az elhatározásra jutottam, hogy ha már annyi filmet láttam életemben, hogy ha az mind egy pohár víz lenne, megoldaná egy afrikai falu vízhiányának problémáit legalább egy évre, akkor megnézek egy Bond-filmet, hogy megismerhessem végre a jó öreg Jamest.

Úgy gondoltam, Star Wars-osan megkeverve, kezdem a legújabbal, a Quantum csendjével (James Bond - The Quantum of solance 2008.), és aztán haladok visszafelé az időben, egyszerűen csak azért, mert ezt a filmet volt legegyszerűbb megszerezni, és nagyon szeretem Daniel Craig-et. Legalábbis eddig úgy volt. A történet előzményeit nem volt nehéz kitalálni: megölték a régi csaját, aki elárulta, először nem akar bosszút állni az előbbiek miatt, aztán mégis. A magánélet ezzel letudva. A titkosügynökösdi egy kicsit bonyolultabb, annak az előzményeire nem jöttem rá, így muszáj lesz megnéznem az előzőt is. Hurrá.

Igazából Bondról egy olyan kép volt eddig a fejemben, ahol folyamatosan Martinit iszogat elegáns partikon, angol gentleman módjára viselkedik a nőkkel, udvarias és jó társaság, ha kell, öltönyben akcióba lendül, csak akkor öl embert, ha nagyon muszáj, az ellenségeivel is tisztelettel bánik, elkapja a rosszfiúkat, és végül egy félmosollyal visszamegy az aktuális nőjéhez, és megkérdi : "Hol is tartottunk?".

Ezzel ellentétben kaptam egy olyan 007-est, aki megdug mindent, ami él és mozog, és jó mellei vannak, meghalt a nője, és még csak meg sem hatja a dolog, telelövöldözi az egész képernyőt, hideg kegyetlenséggel gyilkol mindenkit, aki az útjába áll, és még egy vacak félmosolyt sem ejt a másfél órás film egyik másodpercében sem, igazi mosolyról pedig ne is álmodjunk.

A film ezzel ellentétben egészen jó volt, akciódús, pörgős, izgalmas, látványos. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy a 007-es legújabb kalandjáról van szó, akkor egészen élvezetes mozi lehetett volna. És lett is, csak Bond karaktere okozott szívfájdalmat nekem legalábbis és szerintem nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Az előző Bondokról nem tudok sokat, lehet ők hozzák azt a figurát, aki a fejemben él 007-esként, de majd meglátjuk. Mondta a vak.

Ha tévedtem és az előző színészek olyan Bondot nyújtanak a közönségnek, mint amire először gondoltam, akkor feltétlen megírom, és visszavonom az első mondat kijelentéseit, ám addig még fenntartom ezt az álláspontomat.