Főszerepben: Colin Farrell, Brendan Gleeson, Ralph Fiennes, Clémence Poésy
Azt hiszem, ez a film a legjobb példa arra, az ember miért ne cím alapján válassza ki, melyik filmet tartja érdemesnek arra, hogy megnézze. Ugyanis a magyarok ismét brillíroztak. Nézzük a hazai címet: Erőszakik. Mit sugall? Egy hülye, értelmetlen baromságot, néhány gagyi és szánalmas poénnal, amin csak illemből nevet az ember, tartalmasabb gondolatokról pedig még csak ne is álmodjunk. Személy szerint valami Csupasz pisztolyhoz hasonló értékelhetetlen ratyiságra asszociálnék, ám szerencsére nem így van. Egy olyan meg nem nevezett filmes magazinban láttam egy pozitív cikket erről a filmről, aminek a véleményére adna az ember. Így gondoltam, megnézem. Jó döntés volt.
A film eredeti címe: In Bruges. Magyarul valahogy úgy hangzana: Brugesben. Nos ez a város a helyszíne a filmnek, majdhogynem az elejétől a végéig. Három különböző vélekedés körvonalazódik erről a helyről, mégpedig: Ray (Colin Farrell) rühell itt tartózkodni. Utálja a hely középkori hangulatát, nyomottságát. Ken (Brendan Gleeson) imádja a romantikus légkört, a kilátást, a hely kulturális emlékeit. Harry (Ralph Fiennes) egyenesen megőrül a városért, (szó szerint), a hattyúkért, a mesebeli Walt-Disney-világért, ami, megjegyzem, nehezen képzelhető el.
A történet igazából nem túl bonyolult. Ray és Ken bérgyilkosok, Harry a megbízójuk, aki amellett egy kicsit idegbajos. Ray baklövést követ el, Harry Londonból Bruges-be küldi őket, míg a kedélyek lecsitulnak. Legalábbis ez az ürügye az ott tartózkodásuknak. Azonban nemsokára kiderül, hogy Harrynek tervei vannak, méghozzá nem is akármilyenek. Kent megbízza, hogy ölje meg Rayt, amiért hibázott. A folytatást nem árulom el, de aki ezek alapján sejti a befejezést, azzal közlöm, hogy valószínűleg téved. A végkifejlet egész érdekes, helyrebillen az egyensúly, de hagy kérdéseket.
Azt hiszem, az angol humor mindenképp feldobta a filmet. Elsősorban Harry enyhén Guy Ritchie-s karaktere, trágár szövegei, a bedrogozott rasszista törpe, az arisztokrata beállítottságú fegyverkereskedő, a csinos, de vagány csajszi és a félszemű (vagyis azzá lett) őrült expasija, mind-mind a brit humor képviselői. Csak egy párbeszéd, hogy szemléltessem a Harry által képviselt figurát (16 éven felülieknek):
-Szóval jól érzi magát a fiú?
-Hát, én jól érzem magam. Ray nincs annyira oda érte.
-Mi?
-Csak nem biztos, hogy ez az ő világa.
-Mi az, hogy nem az ő világa?! Hogyhogy nem az ő világa?! Nem az ő világa, mi a faszt akarsz ezzel mondani?!
-Semmit, Harry.
-Az a város, olyan, mint egy ki-be kúrt tündérmese. Ez a kibaszott tündérmese nem az ő világa?! Az hogy lehet?! A csatornák, a hidak, a macskakövek, az a sok mesebeli lófasz hogy a faszomba ne lenne a világa valakinek, bazd meg!
-Azt akartam ezzel mondani, hogy...
-A hattyúk még megvannak?
-Igen, igen, megvannak.
-Hogy a faszomba nem az ő világa az a sok szájbabaszott hattyú?! Hogy a faszomba?!
Megjegyzem, ne várjunk Scorsesse-filmekbeli mély tartalmat, viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még néhány napig agyal az ember azon, mit is sugallt a film.
A film eredeti címe: In Bruges. Magyarul valahogy úgy hangzana: Brugesben. Nos ez a város a helyszíne a filmnek, majdhogynem az elejétől a végéig. Három különböző vélekedés körvonalazódik erről a helyről, mégpedig: Ray (Colin Farrell) rühell itt tartózkodni. Utálja a hely középkori hangulatát, nyomottságát. Ken (Brendan Gleeson) imádja a romantikus légkört, a kilátást, a hely kulturális emlékeit. Harry (Ralph Fiennes) egyenesen megőrül a városért, (szó szerint), a hattyúkért, a mesebeli Walt-Disney-világért, ami, megjegyzem, nehezen képzelhető el.
A történet igazából nem túl bonyolult. Ray és Ken bérgyilkosok, Harry a megbízójuk, aki amellett egy kicsit idegbajos. Ray baklövést követ el, Harry Londonból Bruges-be küldi őket, míg a kedélyek lecsitulnak. Legalábbis ez az ürügye az ott tartózkodásuknak. Azonban nemsokára kiderül, hogy Harrynek tervei vannak, méghozzá nem is akármilyenek. Kent megbízza, hogy ölje meg Rayt, amiért hibázott. A folytatást nem árulom el, de aki ezek alapján sejti a befejezést, azzal közlöm, hogy valószínűleg téved. A végkifejlet egész érdekes, helyrebillen az egyensúly, de hagy kérdéseket.
Azt hiszem, az angol humor mindenképp feldobta a filmet. Elsősorban Harry enyhén Guy Ritchie-s karaktere, trágár szövegei, a bedrogozott rasszista törpe, az arisztokrata beállítottságú fegyverkereskedő, a csinos, de vagány csajszi és a félszemű (vagyis azzá lett) őrült expasija, mind-mind a brit humor képviselői. Csak egy párbeszéd, hogy szemléltessem a Harry által képviselt figurát (16 éven felülieknek):
-Szóval jól érzi magát a fiú?
-Hát, én jól érzem magam. Ray nincs annyira oda érte.
-Mi?
-Csak nem biztos, hogy ez az ő világa.
-Mi az, hogy nem az ő világa?! Hogyhogy nem az ő világa?! Nem az ő világa, mi a faszt akarsz ezzel mondani?!
-Semmit, Harry.
-Az a város, olyan, mint egy ki-be kúrt tündérmese. Ez a kibaszott tündérmese nem az ő világa?! Az hogy lehet?! A csatornák, a hidak, a macskakövek, az a sok mesebeli lófasz hogy a faszomba ne lenne a világa valakinek, bazd meg!
-Azt akartam ezzel mondani, hogy...
-A hattyúk még megvannak?
-Igen, igen, megvannak.
-Hogy a faszomba nem az ő világa az a sok szájbabaszott hattyú?! Hogy a faszomba?!
Megjegyzem, ne várjunk Scorsesse-filmekbeli mély tartalmat, viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még néhány napig agyal az ember azon, mit is sugallt a film.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése